Mára már csak néma sorok őrzik emlékedet, s egy sárguló papír fakuló arcképedet. Szavakba önteni nem lehet, mit az idő múlása lassan eltemet. Csak ne tudnám már előásni!

Örökké Örökké

Mára már csak néma sorok őrzik emlékedet,
s egy sárguló papír fakuló arcképedet.
Szavakba önteni nem lehet,
mit az idő múlása lassan eltemet.
Csak ne tudnám már előásni!
Midőn mit szívnek kedveset csak vitrinben látni.
Mint veszedelemben anya gyermekét,
úgy őrzöm lelkemnek e felét.
Mert ezen része Te vagy, Rólad szól.
Ki mennyei fényt adott, kimenekítve a pokolból.
Szívem téged hív, halld szavát,
halkan dúdolja neved dallamát.
Mélabúsan töprengek újra,
Mi volt, s mi lehetett volna...