Első csókunk

Poharaink félig megtelten,
Félig üresen csendben ültek,
A zavart pillantások kelte
hirtelen kortyokat szültek.
Íriszem, ha íriszed lelte,
ajkaid fájó sóhajt küldtek,
ami a csendet kettészelte,
míg vágyaim a padnak dűltek.

Majd tett is követte vágyamat,
- vagy tán te türelmed tört előbb? -
Hogy fékezhetném dús lázamat,
míg nem tudni, ki ajka égetőbb?

S csak arra emlékszem ezután,
Hogy némán ülünk egymás mellett.
Egyszerre nyúlunk a pohár után,
S azt gondoljuk: Hm, ez kellett.